4
Istenem, ezek a lelkek!
Olyan ritkák, mint a legnemesebb, legtisztább gyémántok és épp olyan nehezen is képződnek! Ha több lenne belőlük!!
Messze izzó fényét már napok óta figyeltem. Lassan haladt a kiteljesedés felé, de bármerre járt, elnyomott minden más lángot!
Őket érinteni olyan, mintha egy pillanatra én magam is áttetsző forrássá válnék… tengerré! Minden beborító, mindent megóvó, tiszta, hűs, és ringató tengerré…
Miért nem ilyen mindegyik?
Kevesen vannak…
Ők azok, akik az egész életüket, minden fájdalmukat és örömüket másoknak szentelik. Azok, akik önzetlenül éleik napjaikat, és nem félnek éhezni, fázni, sérülni, hogy másoknak ne kelljen! Ők, akik önként vállalják a kevésben küszködést a dúskálás ellenében azért, hogy másoknak is jusson!
Nem tudom, mikor érik meg végre a világ arra, hogy őket kövesse… De minden sokkal gyönyörűbb lenne, ha ez a tenger borítaná a földet a láva helyett, mely kiégeti a lelkekből a jót…
A fény, mely az idejük közeledtével egyre erősebbé válik, és egyre közelebb hív, náluk a fény is egészen más! Van benne valami lüktető erő! Nem az a hanyatló elmúlás, mint másoknál! Ők feltöltekeztek a jósággal, amit adtak, és ami visszatükröződött rájuk! A megsegítettek hálája olyan burokként veszi körül őket, mely megóvja a lelküket minden további fájdalomtól!
Nem szeretem kiemelni őket, mert szegényebb lesz nélkülük a világ. De szeretem megérinteni őket, mert olyankor engem is átjár a fényük!
Nem tudom, hogy lehetséges ilyen ragyogó, tiszta, szilárd, és áttetsző létezést teremteni… épp olyan, mint az újszülöttek tisztasága, és mégis bennük van a bölcsesség, az idő megkeményedett törhetetlensége.
Hjaj, bár több lenne belőletek!
Olyan ritkák, mint a legnemesebb, legtisztább gyémántok és épp olyan nehezen is képződnek! Ha több lenne belőlük!!
Messze izzó fényét már napok óta figyeltem. Lassan haladt a kiteljesedés felé, de bármerre járt, elnyomott minden más lángot!
Őket érinteni olyan, mintha egy pillanatra én magam is áttetsző forrássá válnék… tengerré! Minden beborító, mindent megóvó, tiszta, hűs, és ringató tengerré…
Miért nem ilyen mindegyik?
Kevesen vannak…
Ők azok, akik az egész életüket, minden fájdalmukat és örömüket másoknak szentelik. Azok, akik önzetlenül éleik napjaikat, és nem félnek éhezni, fázni, sérülni, hogy másoknak ne kelljen! Ők, akik önként vállalják a kevésben küszködést a dúskálás ellenében azért, hogy másoknak is jusson!
Nem tudom, mikor érik meg végre a világ arra, hogy őket kövesse… De minden sokkal gyönyörűbb lenne, ha ez a tenger borítaná a földet a láva helyett, mely kiégeti a lelkekből a jót…
A fény, mely az idejük közeledtével egyre erősebbé válik, és egyre közelebb hív, náluk a fény is egészen más! Van benne valami lüktető erő! Nem az a hanyatló elmúlás, mint másoknál! Ők feltöltekeztek a jósággal, amit adtak, és ami visszatükröződött rájuk! A megsegítettek hálája olyan burokként veszi körül őket, mely megóvja a lelküket minden további fájdalomtól!
Nem szeretem kiemelni őket, mert szegényebb lesz nélkülük a világ. De szeretem megérinteni őket, mert olyankor engem is átjár a fényük!
Nem tudom, hogy lehetséges ilyen ragyogó, tiszta, szilárd, és áttetsző létezést teremteni… épp olyan, mint az újszülöttek tisztasága, és mégis bennük van a bölcsesség, az idő megkeményedett törhetetlensége.
Hjaj, bár több lenne belőletek!